A demokratikus vezetői stílus
A vezetői stílusok között a demokratikus vezető a beosztottjaival közösen határozza meg a feladatokat és azok végrehajtását. Egyenrangú félként tekint munkatársaira, nem emeli ki magát közülük. Mindenki megkapja a szükséges információt a munkájának elvégzéséhez, a munka kiadása sokkal inkább kérés, mint utasítás. A demokratikus vezető figyelembe veszi a munkának az emberi oldalát is, és kész kompromisszumokat kötni. Tekintélye nem pusztán a beosztásán alapul, hanem szakmai tudásán, emberi viselkedésén.
Előnye, hogy baráti légkör uralkodik a munkahelyen és folyamatosan jó teljesítményt képesek nyújtani az általa vezetett csoportok. Ha a vezető nincs jelen, akkor is folyamatosan jó teljesítmény érhető el. A kreatív munkavégzésnek hatékony táptalaja lehet, a dolgozók jó ötletekkel állhatnak elő.
Hátránya, hogy vezetőként nagyon nehéz mindig megtalálni a közös nevezőt a beosztottakkal, mely sok esetben hátráltathatja a munka gyors és hatékony elvégzését.
Laissez fair vezető
A Laissez fair stílus a vezetői stílusok között a legnagyobb mozgásteret engedi a dolgozóknak. Az ilyen vezető elmondja a munka elvégzéséhez legfontosabb, nélkülözhetetlen tudnivalókat, majd háttérbe vonul. A munka elvégzését teljes egészében a beosztottakra bízza, számára a lényeg, hogy el legyen végezve. A munkavégzés menete nem igazán érdekli. Minden szükséges eszközt a beosztottjai rendelkezésére bocsát, és csak annyit kér, hogy legyen elvégezve a feladat anélkül, hogy neki foglalkozni kelljen vele.
Előnye, hogy amennyiben a beosztottak tudják, hogyan végezzék el a feladatot, hatalmas lendületet és önbizalmat adhat ez a fajta szabadság. Különösen hatékony lehet ez a kreatív szakmákban, mint pl. reklám, marketing, PR, ahol mindenki szakértője a saját területének és a pontos munkameghatározás csak hátráltatná kreativitásukat.
A beosztottak szabadsága, amely az előnye ennek a vezetési stílusnak, könnyen a hátrányát is jelentheti. Ha a beosztottak nem rendelkeznek elegendő tudással, tapasztalattal és önbizalommal a munka elvégzéséhez, könnyen kudarcba fulladhat a munka elvégzése és káosz alakul ki.