fbpx

Teamguide Onboarding

Minimalizáld a kockázatodat és a költségedet egy új munkatárs felvétele során!

„Az embereket a képességeik alapján veszik fel, aztán a hozzáállásuk miatt rúgják ki.”
HR-es közmondás 

vezetői stílusok

Éppen ezért nagyon fontos, hogy már a kiválasztáskor jól mérd fel a jelöltet. Így időben látni fogod, milyen lesz a hozzáállása.

Észrevetted már, hogy ha a kollégáid nehéz helyzetekkel szembesülnek, fáradtak, stresszesek, vagy éppen lelkesek valamiért, az a képességeiken nem változtat, de a viselkedésüket, a hozzáállásukat alapjaiban képes átfordítani?

Sok cégnél azonban a jelölt képességeinek megismerésére helyezik a hangsúlyt, pedig a jelölt jó képességei NEM garantálják azt, hogy beválik-e majd!

A jelölt viselkedési sajátosságai alapján sokkal inkább megjósolható, hogy az illető beválik-e vagy sem!

Ha a képességek helyett a viselkedésre fókuszálunk, sokkal nagyobb biztonsággal tudjuk megválaszolni a legtöbb dilemmát, ami egy új munkatárs kapcsán felmerül:

u

Motivált lesz a jelölt?

u

Be fog tudni illeszkedni a csapatba?

u

Beváltja a hozzá fűzött reményeket?

u

Tud majd illeszkedni a cégkultúrához?

u

Ki tudja hozni magából a legjobbat?

u

Hogyan változik a jelölt viselkedése hosszabb távon?

Vajon beválik majd a jelölt?

Ez a fő kérdés.

NE FELEDD, EGY MUNKATÁRS KÉPESSÉGEI FEJLESZTHETŐEK, HA JÓ A HOZZÁÁLLÁSA, MÍG A VISELKEDÉSE ÉS A MÁSOKRA GYAKOROLT HATÁSA NEM A KÉPESSÉGEITŐL FÜGG!

Éppen ezért még a felvételi döntés előtt kérd a TeamGuide Onboarding szolgáltatásunkat és minimalizáld a jelölttel kapcsolatos kockázatokat!

A TeamGuide Onboarding segítségével megtudhatod még a jelölt felvétele előtt, hogy

    • mire kell figyelni a leendő vezetőjének, különösen a próbaidő alatt
    • milyen lesz a jelölt hozzáállása
    • mely helyzetek okoznak számára stresszt
    • várhatóan hogyan fog viselkedni a munkakörében
    • rejlik-e kockázat a jelölt többi kollégával való együttműködésében
    • ha vezetői pozícióba kerül, vajon elfogadják-e majd a leendő beosztottjai

A TeamGuide Onboarding egy cselekvési terv a munkatárs jelölt beillesztésére vonatkozólag!

A TeamGuide Onboarding segítségével a töredékére csökkentheted az anyagi kockázatát annak, hogy olyan jelölt kerül felvételre, aki nem válik be.

Egy új munkatárs bekerülési költsége akár millió feletti tétel is lehet, vezetői pozícióra akár több millió is. A próbaidő alatti bére (amikor még nem termel) szintén milliós nagyságrend. Ha az illető végül nem válik be, ez mind kidobott pénz. 

A költségek mellett pedig időbe és energiába is kerül. Az új kolléga betanítása figyelmet igényel, valamint egy ideig több kommunikációt, ellenőrzést, a tudásanyagok, aktuálisan futó projektek megosztását egyaránt, szintúgy, mint a vállalati kultúrába való beilleszkedés segítését, kísérését.

Ehhez képest a TeamGuide Onboarding díja ezeknek az összegeknek csupán töredéke.

A TeamGuide Onboarding folyamata

1. A jelölt tájékoztatása

Leendő munkaadóként a jelöltet tájékoztatod, hogy a kiválasztási folyamat részeként egy beillesztést támogató viselkedéselemzést szoktatok kérni a jelölttől. Természetesen az elemzésen való részvétel önkéntes. (Ennek a tájékoztatónak a kommunikációjára jól bevált sablont tudunk biztosítani.)

2. A jelölt kitölti kérdőíveket

A jelölt a zárt rendszerű TeamGuide Portal-ra meghívót kap, ahol ki is tudja tölteni a szükséges kérdéssorokat.

3. Beillesztéstámogató interjú a jelölttel a TeamGuide szakértőjével (opcionális)

Ahhoz, hogy még pontosabb cselekvési tervet kapj a jelöltre vonatkozólag, illetve a jelölt is kapjon visszacsatolást a viselkedése másokra gyakorolt hatásáról, javasoljuk, hogy kérd a beillesztéstámogató interjúnkat is, melyet szakértőink egyike folytat le a jelölttel.
Ennek az interjúnak nagyon pozitív a megítélése a jelöltek körében, hiszen jól mutatja, hogy egy szervezetben odafigyelnek arra, hogy tudatosan épüljön az együttműködés.

4. Cselekvési terv

A TeamGuide Portalon elérhetővé válik a számodra a jelöltről készített viselkedéselemzés, amelyet le is tölthetsz PDF formátumban (15 oldal), illetve a szakértőink egyike szóban átbeszéli veled a fő teendőket.

Ha úgy érzed, további információra van szükséged, vagy felmerült benned kérdés, vedd fel velünk a kapcsolatot az alábbi űrlapon! Kollégánk 2 munkanapon belül felveszi veled a kapcsolatot.

Vélemények az Onboarding szolgáltatásról

„Korábban sokszor belefutottunk abba, hogy egy számomra szimpatikus és komoly szakmai referenciákkal rendelkező jelölt később nem találta a hangot a többiekkel, ami ahhoz vezetett, hogy végül elment a cégtől. Most már egy jó ideje a TeamGuide tesztjét használjuk a felvételi folyamat során és nagyon jó képet kapunk a jelöltről. Így tudjuk mérlegelni a lehetőségeket és a kockázatokat.”

Horváth Béla

ügyvezető igazgató, Navoya Kft

„Többféle személyiségtesztet használtunk már a kiválasztás során. A TeamGuide elemzésben az extra, hogy konkrét cselekvési tervet is ad, ezzel megspórolva nekem egy csomó munkát, hiszen így lényegében elő van készítve a jelölt vezetője számára, hogy mire figyeljen a beillesztés során.”

M. Krisztina

HR igazgató, építőipari szolgáltatások

„Felvettünk egy kollégát, akire a TeamGuide elemzés alapján a Péterék azt mondták, hogy nem kellene felvenni, mert várhatóan nem tud majd letenni semmit az asztalra. Az a helyzet, hogy annyira szimpatikus volt a srác és olyan jól eladta magát nekem, hogy nem hittem az elemzésnek. Néhány hónap alatt azonban beigazolódott, hogy a leírás, amit kaptunk az illetőről, tűpontos volt és valóban nem kellett volna felvenni. Egy csomó időt megspórolhattunk volna, amit a betanításával töltöttünk. A pénzről nem is beszélve.”

Major Tamás

ügyvezető igazgató, Trumpf Hungary