fbpx

Rólunk

Küldetésünk, hogy hozzásegítsük a vezetőket ahhoz, hogy munkatársaikat elkötelezetté és valódi szövetségesekké tegyék.

Alapelveink

 

R

Őszintén elmondjuk a szakmai álláspontunkat még akkor is, ha ezt nem jó hallani, vagy akár ezzel „veszélyeztetjük” a további megbízásokat.

R

Mindig törekszünk rá, hogy példát mutassunk megbízhatóság, hitelesség és együttműködés terén.

R

A programjaink során tudomásunkra jutott minden információt üzleti titoknak tekintünk.

R

Mind a munkában, mind a magánéletben olyan hozzáállást tanúsítunk, amely méltó a TeamGuide szellemiségéhez.

Kaszás Péter

alapító, vezetéspszichológiai szakértő

Tanárként végeztem, majd pedagógiai, pszichológiai témában a tanulási motivációk terén folytattam kutatásokat. 2004-től több száz hazai kis- és középvállalkozás szervezetfejlesztési és vezetőképzési programjában vettem részt. Azt tapasztaltam, hogy ma már egy vezetőnek fel kell vérteznie magát pszichológiai eszközökkel is. Hiszek abban, hogy minden cég és vezető számára kialakítható az az egyéni sajátosságokra épülő vezetői eszköztár, amely gyakorlati megoldást jelent abban, hogy a beosztottak szövetségessé váljanak.

Poroszlai Józsefné Eszter

vezető tanácsadó

2007 óta dolgozom menedzsment tanácsadóként.

40 évig mérnökként tevékenykedtem, majd munkapszichológiával kezdtem foglalkozni. 2007 óta menedzsment tanácsadóként több mint 100 kis-és középvállalat fejlesztésében vettem részt. Számos vezetővel, középvezetővel és munkatárssal dolgoztam együtt képességeikben-, személyiségükben- és cégük működésében rejlő erősségek és gyengeségek feltérképezésében.

Hiszem, hogy munkám hozzásegíti a vállalkozások tulajdonosait és vezetőit ahhoz, hogy a változó külső körülményekhez alkalmazkodva maximálisan ki tudják használni a cégükben, munkatársaikban és a személyiségükben rejlő összes lehetőséget.

Jeckel Eszter

business coach, viselkedéselemző

Pedagógusként kezdtem a pályafutásom, majd coaching és vezetés szakirányon másoddiplomáztam. 

Több évig voltam a KKV szektorban belső coach, illetve számos cégnél team coach.

Már pedagógusként is érdekelt a fejlődéslélektan, a személyiség mozgatórugói, illetve hogy kit mi tesz alkalmassá, vagy alkalmatlanná egy-egy munkára.

Fontos számomra, hogy a vezetők megismerkedjenek azzal a motivációs eszköztárral, amely főnökből valódi követhető vezetővé teszik őket.

Hiszek abban, hogy ezek az eszközök elérhetőek és elsajátíthatóak és abban is, hogy ezzel egy  élhetőbb munkatér teremthető.