A kiégést kezdetben a segítő munkakörökben dolgozók (egészségügyi dolgozók, hivatásos szolgálatot ellátók, terapeuták, stb.) között mutatták ki. Napjainkra azonban már bármilyen munkakörben mutatkozhatnak a kiégés jelei. Az állandó teljesítménykényszer, a fokozott teljesítmény elvárás miatt már szinte bárkit érinthet egy munkahelyen.
A kiégés ellen tenni kell. Ahhoz, hogy felismerhessük a problémát és elindulhassunk a megoldást jelentő úton, fel kell tudni ismerni a kiégés jeleit, és szükség esetén segítséget kérni.
A kiégés jelei a kiégés különböző szakaszaiban
A kiégés jelei a burnout különböző szakaszaiban eltérőek, és egyénenként eltérő szakaszokban lehetnek a munkavállalók is. A kialakulásának külső és belső okai is vannak. A leggyakrabban a túlzott elvárások, a motiváció, az elismerés hiánya, a túl sok munka, a monotónia, a nem megfelelő munkahelyi légkör, a hiányos infrastruktúra áll a kialakulásának hátterében.
A kiégés jeleinek kialakulásában nagyban szerepet játszanak az egyéni képességek is, mivel minden ember más és más módon tud megküzdeni a problémáival, másképpen dolgozza fel az őt ért impulzusokat. A kiégésnek Edelwich Brodsky és Georg E. Becker elmélete szerint öt szakasza van:
- Idealizmus szakasza: A kiégés első szakaszában az új munkavállalót a lelkesedés, túlzott teljesítmény vállalás, megfelelési kényszer, a magánélet háttérbe szorítása jellemzi. Ez teljesen természetes a kezdetekben.
- Realizmus szakasza: A realizmus szakaszában a munkavállaló visszább vesz, elmúlik a megfelelési kényszer, produktív, jól ellátja a feladatait, termelékeny, újító ötletei vannak. Meghúzza a határt a munka és a magánélet között, nem keveri a kettőt. Ez az ideális munkahelyi állapot, ennek fenntartására kell törekedni.
- Stagnálás szakasza: A stagnálási szakaszban elkezd csökkenni a teljesítmény, nincsenek új ötletek, nincsen lelkesedés, elhivatottság, érdeklődés a munka iránt. A kiégés harmadik szakaszában lévő ember a munkahelyi kapcsolatokat kerüli, csak a saját problémáinak megerősítése érdekében folytat társalgást. Itt kezdődik a kiégés valódi problémája
- Frusztráció szakasza: A frusztráció szakaszában lévő folyamatosan csak a rosszat látja a munkájában, egyre több negatívumot fedez fel benne. Lekezelő módon beszél a munkáról, a feladatokról, más személyekről. Értelmét veszíti a munka, kilátástalanság jellemzi a negyedik szakaszban lévőket, csak a kötelező minimumot teljesítik.
- Apátia szakasza: Az apátia szakaszában a teljes érdektelenné válik a munkájával szemben a munkavállaló, és úgy érzi, ezen már semmi és senki nem segíthet.
A kiégés leggyakrabban előforduló jelei, amikor már foglalkozni kell a problémával a csökkenő teljesítmény, a rossz hangulat, a folyamatosan fáradt, enervált munkatársak, újítások, ötletek hiánya, személyiségbeli negatív változások, Intolerancia, érdektelenség, folyamatos problémák, negativizmus.
Mit tegyél, ha tapasztalod a kiégés jeleit?
A kiégés egy hosszabb távú folyamat, különböző szakaszai vannak. A kiégés jelei alapján megállapítható az, hogy az érintettek a kiégés mely szakaszában vannak. Ennek megfelelően lehet megválasztani azt a beavatkozási technikát, amellyel a kiégést kezelni lehet.
Ahogy a mondás tartja, a legjobb védekezés a támadás, és ez igaz a kiégésre is. A legjobb, ha megelőzzük a kiégést. Korábban már írtunk róla, a kiégés megelőzéséről itt olvashatsz. Ha már megmutatkoznak a kiégés jelei akár rajtad, akár munkatársaidon, beosztottjaidon, tegyél ellene! Ne félj segítséget kérni, ez mindannyiótok érdeke!
Olvass bele legújabb könyvembe: A motivált munkatárs létezik

Csatlakozz a TeamGuide Vezetői Clubhoz!

A TeamGuide Vezetői Club közösséget teremt olyan vezetők számára, akik emberközpontú módon gondolkodnak a csapatukról, és akiknek fontos, hogy a beosztottaikkal bizalmi együttműködést alakítsanak ki. A csoporttal az a célunk, hogy felületet teremtsünk a tapasztalatok megosztására, vezetéspszichológiai tudást adjunk át a tagok fejlődéséhez, és persze kapcsolatteremtési lehetőséget biztosítsunk.
További kiégéssel kapcsolatos cikkek:
3 tévhit a kiégésről, amit minden vezetőnek ismernie kell
A kiégés fogalmát minden vezető ismeri, sokan mégis hajlamosak félreértelmezni azt. A burnout szindrómát gyakran azonosítják egy stresszes időszak után ránk törő fáradtsággal, pedig valójában a probléma jóval többet jelent ennél. A kiégés összetett tünetegyüttes,...
A kiégés leggyakoribb okai: hogyan védekezhetünk ellenük vezetőként?
A kiégés napjainkban már szinte népbetegségnek tekinthető. Egyre több munkavállaló és egyre több vezető küszködik a problémával, sokszor anélkül, hogy tudná, létezik rá hatékony megoldás. Ennek érdekében azonban tisztában kell lennünk azzal, hogy mit is jelent...
Munka-magánélet egyensúlya
Az életben nagyon fontos, hogy minden téren megtaláljuk az egyensúlyt. Nincs ez másképp a munka-magánélet egyensúlya területén sem. Könnyű abba a hibába esni, hogy hazavigyük a munkahelyi problémákat. Muszáj megtalálni azt az optimális szintet, amikor a munkánk nem...
Munkahelyi stressz
A munkahelyi stressz egy nagyon komoly probléma, amely minden embert veszélyeztet, ezért fontos beszélni róla. Mi is a munkahelyi stressz, mitől alakul ki, hogyan ismerjük fel, miért veszélyes, és mit lehet tenni ellene? Ebben a cikkben ezekre a kérdésekre keressük a...
Kiégés – minden, amit tudni kell róla
Az elégedett és motivált munkaerő létszükséglet egy sikeres vállalkozásban. A motiváció azonban könnyen elmúlhat, ha nem fordítunk kellő figyelmet munkatársainkra, szépen lassan elindulhatnak a kiégés útján. Ennek elkerülése az egyik legfontosabb feladata egy...
Kiégés ellen – Hogyan ne égj ki?
A kiégés, vagy más néven a burnout veszélye manapság már szinte minden munkahelyen fennáll. A csökkenő teljesítmény, a lehangoltság, a fáradtság, motiválatlanság hátterében nagyon sok esetben ez a jelenség áll. A kiégés ellen sokat tehetsz te is, de fontos lépés, hogy...
Kiégés kezelése – mikor és hogyan?
A kiégés, vagy másnéven burnout szindróma valós veszélyt jelent minden vállalkozásnál, ahol folyamatosan magas terhelésnek vannak kitéve a munkavállalók. A kiégés egy olyan tünetegyüttes, amely a hosszútávon fennálló, folyamatosan magas elvárások, valamint a magas...
Kiégés megelőzése – kinek a feladata?
A kiégési szindróma (burnout) veszélye minden olyan munkavállalót veszélyeztet, aki folyamatosan magas teljesítmény kényszernek van kitéve, mely napjainkban szinte bármilyen munkakörben előfordulhat. A kiégés jelenségét elsőként a segítő szakmák (orvosok, egészségügyi...
Munkahelyi kiégés – mit kell tudni róla, és hogyan előzd meg
Gyakran előfordul egy munkahelyen, hogy az alkalmazottak elkezdik a munkahelyi kiégés, másnéven a burnout szindróma tüneteit mutatni. A csökkenő teljesítmény, az érdektelenség, a kedvetlent dolgozók, a csökkenő produktivitás kialakulása egyértelmű jelei a kiégésnek. A...
Kiégés szakaszai – Te hol tartasz?
A kiégés, vagy más néven a burnout nem egyik pillanatról a másikra kialakuló probléma. Fokozatosan, lépésről lépésre jön létre a jelenség, a kiégés szakaszai egymásra épülnek. A kiégés definiálása Herbert J. Freudenberger pszichoanalitikus kutató nevéhez fűződik, aki...