Ugye, jól kiolvasható az a bizonyos “taposós”-elv? Nézzünk egy valódi helyzetmegoldó megközelítést:

– Béla! Holnap reggel 9-re kérek egy teljes leltárt! – adja ki az utasítást a tulajdonos a középvezetőnek.
– Értem, mindent megteszünk, hogy elkészüljön. Mindjárt intézkedem, de jelenleg elég szűkösek a kapacitások a raktárban. Reményeim szerint elkészülünk a rövid határidő ellenére.

– Gábor! Most közölte a főnök, hogy reggelre kéri a teljes leltárt. Ráadásul tudom, hogy a Józsi is betegszabin van. Hogyan tudjuk ezt még ma megvalósítani?
– Nem tudom, de nekem is hamarosan el kell mennem.
– Tudunk valakitől segítséget kérni, hogy elkészüljünk időben? Tudom, hogy ma te mész az oviba a gyerekért.
– Még össze kell állítanom a rendeléseket reggelre is, de abban tudok segítséget kérni és akkor nekiállhatok akár most is a leltárnak. Ha segítesz, vagy tudsz valakit küldeni még, akkor talán megoldható.
– Rendben, kérj segítséget a rendelések összeállításához, én segítek a leltárban, ha valami még marad, akkor reggel be tudnál jönni kicsit korábban? Túlórában elszámolom Neked?
– Rendben, próbáljuk meg!

Másnap a tulajdonosnál:

– Főnök, elkészült a leltár, de ehhez az kellett, hogy Gábor erőn felül vállaljon, hiszen tudja, hogy egyedül van, mivel a Józsi beteg. Egyeztettünk, segítséget is kértünk és reggel még bejöttünk korábban is, hogy végezzünk. A plusz munkaidőt felajánlottam Gábornak túlóra elszámolásba. Ez kellett ahhoz, hogy elkészüljünk a leltárral. Jó lesz így?

A két kommunikáció között tökéletesen felismerhetőek a különbségek. Vajon melyik a célravezetőbb?

A helyes kommunikációval tehát könnyebb megértetni és elfogadtatni, hogy a középvezető is ember.