Talán nem túlzás kijelenteni, hogy mindenki türelmetlenül várja már, hogy megszűnjenek a korlátozások, és ha nem is pontosan úgy, ahogy a járvány előtt, de folytassuk a március előtti életünket.

Pszichológiai szempontból azonban ez a visszarendeződés, az újbóli változtatások, ismért bizonytalanságokkal járnak, amelyek pedig szinte biztosan stresszt okoznak.

Vezetőként tehát nagyon fontos lesz, hogy tudatos lépések mentén indítsuk újra a korábbi szokásokat és ne csak „belesodródjunk” a visszarendeződésbe.

Az alábbiakban összeszedtem a legfontosabb irányelveket, amelyek mentén sikerrel veheted az újraindulást.

 

1. Legyen egy újraindítási terved!

A kollégák motiváltsága, lojalitása, hangulata nagymértékben függ attól milyen mértékben érzik magukat érzelmileg biztonságban.

A jelenlegi helyzet mindenki számára stresszt okoz, ezért vezetőként arra érdemes figyelned, hogy ne fokozd ezt a stresszt, hanem inkább igyekezz csökkenteni azzal, hogy kiszámíthatóságot teremtesz, amennyire csak lehet.

Ennek az egyik legfontosabb pillére, hogy legyen egy olyan stratégiád, amely tartalmazza, hogy az egyes várható enyhítő intézkedések hatására milyen lépéseket fogtok megtenni, mit változtattok a működéseteken. Arra gondolok, hogy ha feloldják a kijárási korlátozást, akkor hogyan alakul (vissza) a cég működése? Mi a terv arra az esetre, ha az iskolák még nem nyitnak ki? Hogyan alakítjátok ki újra az ügyfélkommunikációt? stb. Rengeteg olyan részletkérdés lehet, amelyet most végig kell gondolni és azokra megnyugtató válaszokat adni a munkatársak számára.

Az egyik kritikus kérdés a kényszerűségből kiadott szabadságok ügye. Szinte az összes iskoláskorú gyermeket nevelő munkatársat érinti, hogy mi lesz nyáron. A szabadságuk jó része lehet, hogy már „elfogyott”, a nagyszülőkhöz egyelőre nem vihetik a gyerekeket, így komoly fejtörést okozhat, ha vissza kell menni dolgozni. Ezt a kérdést érdemes egyenként átbeszélni a munkatársaiddal és közösen döntést hozni arról, hogy milyen módon állhat vissza az adott kolléga a korábbi munkarendbe, vagy esetleg változtatni kell rajta.

Természetesen megkerülhetetlen téma, hogy sok cégnél kénytelenek voltak vagy a munkatársak bérét vagy a munkaidejét csökkenteni, vagy akár el is kellett küldeni néhány embert. Az újraindítási tervben azt is részletesen dolgozd ki, hogy a folyamatosan változó körülmények hatására, milyen feltételek mellett rendeződhetnek vissza a korábbi bérek és munkaidők.

Sok kolléga számára komoly stresszt okozhatott, ha egy munkatársukat el kellett küldeni. Ezért nagyon fontos, hogy arra vonatkozólag is legyen egy stratégia, hogy milyen módon pótoljátok vissza a létszámot (esetleg a kényszerűségből elküldött emberek visszahívásával).

Nagyon fontos, hogy ezt a részletesen kidolgozott és sok szempontot figyelembe vevő stratégiát ne tartsd meg magadnak, hanem kommunikáld azt a kollégák számára még akkor is, ha nem csupa jó hír van benne a számukra!

Jobb tudni biztosan valamit, még akkor is, ha az kellemetlen, mint bizonytalanságban őrlődni, és várni, hogy mi lesz!

 

2. Teremts új időszámítást!

Az újraindulás kapcsán nagyon fontos, hogy elkerüld, hogy spontán módon, magától elkezdjenek visszarendeződni a dolgok. Ha valamikor fontos, hogy vezetőként irányítsd az eseményeket, akkor most igazán az. Ennek az fajta irányításnak az egyik legjobb eszköze, ha virtuálisan húzol egy vonalat és új időszámítást teremtesz.

Az új időszámítás az jelenti, hogy tiszta lapot nyitsz és egyúttal amnesztiát is adsz a múltbeli problémákra.

A tiszta lap nem más, mint hogy újrafogalmazod az elvárásokat, új szabályokat hirdetsz ki és új irányelveket fogalmazol meg az együttműködés vonatkozásában. Ilyenkor igyekezz nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy milyen hozzáállást vársz el a kollégáktól!

Fontos, hogy az új időszámítás kezdete után megtartsátok azokat a változtatásokat, fejlesztéseket, módosításokat, amelyek eredményesnek bizonyultak a járványhelyzet alatt. Ezt érdemes külön is kiemelned a munkatársak felé történő kommunikációdban.

Az új időszámításhoz hozzá kell, hogy tartozzon, hogy mindenki kap egy új esélyt! Vélhetően a kollégák nem követtek el jóvátehetetlen „bűnöket”, így kaphatnak új esélyt azzal, hogy szimbolikusan eltörlöd a múltbeli, velük kapcsolatos problémákat. Ez a fajta amnesztia sokkal inkább jelenti azt, hogy új elvárásokat fogalmazol meg, – amelyeket aztán be is tartatsz -, mint azt, hogy szemet hunynál a problémák felett.

 

3. Kommunikálj többet!

Az egyik legalapvetőbb motivációnk a valahova tartozás iránti igényünk. A távolságtartás miatt azonban ez sérült. Így az egyik legfontosabb feladat vezetőként az, hogy újra megerősítsd a kollégáidban, hogy egy csapat vagytok és mindannyiótoknak fontos szerepe van a csapatban.

Ehhez sok kommunikációra van szükség. Lehetőség szerint átmenetileg sűrűbben tartsatok értekezleteket, mint a járvány előtt! Ha nem tud mindenki ott lenni személyesen, akkor mindenképpen videós meetinget tartsatok, ne csak telefonbeszélgetést! Az, hogy látjátok is egymást tovább erősíti a valahova tartozással kapcsolatos motivációs szükségletet.

Ha korábban nem voltak rendszeresen értekezletek, akkor most legyenek! Nagyon fontos, hogy vezetőként azzal is mutass példát, hogy Te kezdeményezed a megbeszéléseket és erre kapacitálod a középvezetőket is.

Tényleg sokkal többet kommunikálj! Beszélgess az embereiddel! Kezdeményezz több informális beszélgetést, kérdezd meg, hogy vannak, milyen a hangulatuk, mi lelkesíti, mi aggasztja őket, érdeklődj, erre most nagy szükségük van!

 

4. Dicsérj többet!

A kollégák érzelmi biztonságának megteremtéséhez az egyik leghatékonyabb vezetői eszköz a dicséret. Sajnos társadalmi szinten nem vagyunk hozzászokva a dicséret kultúrájához, tisztelet a kivételnek.

Vélhetően azt szeretnéd, hogy az embereid jól végezzék a munkájukat. Akkor örülj, ha ezt megtapasztalod és ezt az örömödet juttasd is kifejezésre! Örülj, ha a kollégád megnyugtatóan elrendezett egy ügyfélproblémát vagy magától kitalált egy új módszert az adatok kezelésére! Tekinthetsz ezekre úgy, hogy alapelvárás, de nem az. Vedd észre azokat a momentumokat, amikor a munkatársad beletett valamit saját magából, amikor kreatívan kitalált valami újítást, amikor félbehagyhatta volna az adott problémás feladatot, de ő nem tette, vagy amikor kedves és támogató volt az ügyféllel, pedig csak egy rutinműveletet kellett végrehajtani! Ezek azok a pillanatok, amelyek ott vannak nap, mint nap, csak észre kell venned őket és kifejezni az örömödet velük kapcsolatban.

 

5. Te (is) legyél jól!

Foglalkozz magaddal is! Figyelj a mentális regenerálódásra! Rendszeresen és következetesen kapcsold ki az agyalást!

 

Ha vezetőként meg akarod ismerni a munkatársak motiválásának legeredményesebb módszereit, akkor nézd meg a A motivált munkatárs létezik című könyvemet!

Olvass bele legújabb könyvembe: A motivált munkatárs létezik

Csatlakozz a TeamGuide Vezetői Clubhoz!