Sok vezető küzd azzal a dilemmával, hogy mennyire „engedje közel” magához a beosztottjait.
Az egyik oldalon az áll, hogy muszáj távolságot tartani, kell, hogy „tartsanak” az emberek egy kicsit a vezetőtől. Olyat is gyakran hallok, hogy ha vezetőként túl jóban vagyunk a munkatársainkkal, akkor az előbb-utóbb problémákat szül, mert majd „visszaél” a kolléga ezzel a jó kapcsolattal, nem csinálja meg a feladatait, ellógja a munkát és akkor, ha bratyiztunk vele, nehezebben fogjuk tudni számonkérni.
A másik oldalon meg az van, hogy fontos a jó kapcsolat. A bratyizás, az informális kapcsolat, a sörözések éppen, hogy megerősítik a vezetői pozíciónkat, és amikor „baj van”, akkor számíthatunk a kollégákra és maguktól is támogatni fognak bennünket, hiszen már-már baráti kapcsolat alakult ki velük, és nem tárgyi eszközként tekintünk rájuk.
Nos, egyik sem igaz önmagában. Pontosabban a következtetések nem igazak.
Attól, hogy valaki együtt szokott sörözgetni a kollégáival, nem jelenti azt, hogy ők a fejére nőnének és majd „szabotálnák” az esetlegesen kellemetlenséggel járó kéréseit.
És persze, ha valaki merevebb , távolságtartóbb, akkor az sem jelenti azt feltétlenül, hogy az emberei félnek tőle és ne szeretnék.
Ebből a szempontból vezetőként az egyik legfontosabb tulajdonságunk az önazonosság. Ez azt jelenti, hogy természetesen viselkedek. Ha alapból távolságtartóbb típus valaki, akkor ő maga sem fogja igazán jól érezni magát egy-egy munka utáni sörözésnél. Ha viszont valaki kifejezetten extrovertált, társasági ember, neki rettenetesen megterhelő lesz, hogy egyedül üljön egy vezető szobában, ahova csak a titkárnőn keresztül lehet bejutni.
Az önazonosság azt jelenti, hogy vezetőként olyan vezetői magatartásom van, olyan eszköztárakat alkalmazok, amelyek komfortosak a számomra. Magyarán mondva, nem veszek fel egy természetellenes szociális álarcot, hogy „most én vagyok a vezető”, hanem úgy viselkedek, úgy kommunikálok, hogy nem játszom szerepet.
Persze a „kötelező” vezetői feladatok úgy, mint az elvárások megfogalmazása, a következetes dicséret, a számonkérés, a stratégiai iránymutatás megvannak mind, csak a stílus, a kommunikáció módja, a HOGYAN különbözik.
Szóval, a bratyizós vezető is fog tudni számonkérni, és a távolságtartó vezető is szerethető, ha a kötelező vezetői feladatokat önazonos módon végzik el.
Ha igénylitek a kollégákkal, hogy sörözzetek egy jót, akkor menjetek! De csak akkor! 😊
Hogy mik ezek a „kötelező” vezetői feladatok, és hogyan lehetsz önazonos, azt A motivált munkatárs létezik című könyvemben nagyon részletesen leírtam.
Ha még nincs meg neked, akkor olvass bele most!
Olvass bele legújabb könyvembe: A motivált munkatárs létezik
