Vezetőként hogyan dicsérjük munkatársainkat?
Bízunk benne, hogy mindazok a cégvezetők, akik erre a bejegyzésre kattintottak, már felismerték, hogy nem lehet a pénz az egyetlen eszköz, amivel a munkatársaikat motiválják.
Ha esetleg Te olyan vagy, aki ebben még kételkedik, előbb ajánljuk, hogy olvasd el ezt a cikkünket, amiben megmutatjuk, hogy érdemes tovább látni az anyagiaknál.
Ha ezt a pénzzel kapcsolatos megállapítást elfogadtuk, akkor már azzal is tisztában vagyunk, hogy a dicséretnek milyen óriási ereje van. Épp ezért fontos feltenni a kérdést: vajon szánunk-e elegendő időt a munkatársaink dicséretére? Vagy hogy még pontosabbak legyünk: megfelelően szánunk-e időt a dicséretre. A dicséret motivációs eszközként való erejének felismerése után ugyanis sok vezető ész nélkül, úgymond kapkodva vág bele az „új” módszer alkalmazásába.
Fontos leszögezni, hogy szerintünk, a dicséret a leghatásosabb vezetői eszköz: segítségével az ígéretes, de még kevésbé jól teljesítő kollégák hatékonyságát növelni lehet, a már stabil, megbízható munkatársakat pedig kreatív, újító hozzáállásra ösztönözhetjük. De mint az a többi motivációs eszköz esetében is, itt is igaz, hogy nagyon tudatos „felhasználásra” van szükség, mivel bármilyen véglet kontraproduktívvá válhat. Nézzük, hol ronthatjuk el a dicsérés művészetét!
Szűkmarkúság
Kezdjük a legáltalánosabb jelenséggel: egyszerűen nem dicsérünk eleget.
Egy vicces mondás úgy tartja, ha a főnököd szinte lehetetlent vár el tőled, ne végezd el, mert onnantól kezdve felveszi a munkaköri kötelességeid közé.
Sajnos ez valóban elég gyakran előfordul, de ezúttal nézzük a jelenséget a beosztott, ne pedig a vezető oldaláról! Igen, könnyű hozzászokni a jóhoz: ha az alkalmazottad rendszerint jól végzi a munkáját, az könnyen egy olyan megszokott dologgá válik, amit már szóvá sem teszel. Pedig valószínűleg nagyon is jót tenne a kapcsolatotoknak és a teljesítményeteknek, ha időről-időre elismerésben részesítenéd azokért a dolgokért is, amik már-már rutinfeladatoknak tűnnek! Ha ezt elmulasztod, nem kizárt, hogy idővel elveszíti a motivációját és elköteleződését.
A kevesebb néha több
A másik véglet, mikor túlzottan is sokat dicsérünk. Bár első hallásra el furcsának tűnhet, de gondoljunk csak bele! Ha állandóan, mindenért csak pozitív visszajelzést kapunk, egy idő után nehéz megkülönböztetni a valódi, kiemelkedő teljesítményért járót a rutinszerű elismeréstől. Az állandó, szinte kontroll nélküli dicséret könnyen hiteltelenné tehet. Próbáld megtalálni az egyensúlyt az első és a második pont között! Ennek egy viszonylag egyszerű módja, ha bizonyos időszakonként, például hetente egyszer rászánsz egy kis időt arra, hogy magadban értékeld a munkatársaid eredményét.
Nem kell sok időre gondolni, mindössze fejenként pár percre, ami épp elég arra, hogy röviden kielemezd, kinek miért volt értékelhető az adott időszak alatt nyújtott teljesítménye!
Rossz helyen, rossz időben
Ha a fent említett elemzést rendszeresen elvégezed, már könnyebben fogod látni, kit és miért illet elismerés. Ezután már „csak” az a feladat vár rád, hogy ezt át is add nekik. Ugyanakkor a mikéntre is érdemes odafigyelni! Ha teheted, a dicséreteket – akár csak a kritikákat – szűk körben mondd el, olyanok előtt, akiket valóban érint a téma! Ha úgy érzed, az adott kolléga teljesítménye valóban példaértékű, akkor természetesen nem baj, ha nagyobb plénum előtt fejezed ki az elismerésedet, de egy dologra nagyon figyelj!
Mindig a teljesítményt értékeld, ne pedig a munkatársad személyét! A megfelelő kommunikációjú nyilvános dicséret extra motivációt adhat a kollégáknak, ha azt látják, a munkatársuk megfelelő módon részesül elismerésben.
Mint az előző két pont esetében is, itt is nagyon fontos megtalálni azt az arany középutat, aminek segítségével a lehető legjobban növelheted a csapatod teljesítményét, ehhez viszont mindenekelőtt az kell, hogy ismerd a munkatársaidat!
Összességében tehát minden dicséret alapvető célja az általunk pozitívnak vélt magatartás, viselkedés megerősítése. Egy cég esetében ez a jelenti, hogy a dicséret eszközével látszólag a legkisebb anyagi- és energiabefektetéssel érhetjük el az arányaiban legnagyobb eredményt.
A fent tárgyalt pontok, hogy megvalósuljanak, ahhoz egyfajta vezetői szemléletváltásra van szükséged. Nyilván nem egyik napról a másikra fog ez meg valósulni, hiszen ki lenne arra képes, hogy többéves, akár évtizedes rutinokat megváltoztassa egy csettintésre. Minél gyorsabban túlesel ezen az átmeneti személetváltó/szemlélet formáló időszakon, annál inkább hamarabb tudod motiválni a munkatársaidat a dicséret eszközével.
Tudni akarod hogyan tedd elkötelezetté és motiválttá a munkatársaidat?
Ha igen akkor csináld végig a BEOSZTOTTBÓL SZÖVETSÉGES – KKV vezetői szemléletformálást! Ismerj meg vezetéspszichológiai eszközöket, hogy jobbá válj abban, hogy hogyan alakítsd ki munkatársaid elkötelezettségét, hogyan tartsd fenn motivációjukat és hogyan építs ki bizalmi kapcsolatot velük.
Olvass bele legújabb könyvembe: A motivált munkatárs létezik


Csatlakozz a TeamGuide Vezetői Clubhoz!
További cégvezetési tanácsok és cikkek motiválás témában:
Miért fontos és hogyan valósítható meg a jó vezetői időbeosztás?
Napjaink felgyorsul világában különösen fontos, hogy cégvezetőként megtanuld beosztani az idődet. Hogy miért? Azért, mert a megfelelő időbeosztás nem csupán a munkát teszi hatékonyabbá, de a magánéletben is hozzájárul a mindennapok kiegyensúlyozottságához. A tökéletes...
Rezilencia: a vezetői siker kulcsa a változó munkaerőpiacon
Az üzleti világ egyre gyorsabb ütemben változik, a vállalatoknak pedig alkalmazkodniuk kell ehhez a folyamatosan változó környezethez. Éppen ezért a cégvezetők számára a reziliencia ma már egy kulcsfontosságú készségnek számít. De mit is jelent pontosan a reziliencia,...
Milyen a jó vezetői székfoglaló beszéd?
Ha valaki először kerül vezetői szerepbe, előfordulhat, hogy gondot okoz számára a székfoglaló beszéd felépítése és előadása. Pedig ez egy nélkülözhetetlen lépés annak érdekében, hogy jó munkatársból igazán megbecsült vezetővé váljunk. Ebben a bejegyzésben...
Kibúvók helyett hatékony megoldás: így kezelheted a lehetetlennek tűnő helyzeteket
Munkánk során gyakran találkozhatunk olyan feladatokkal, amelyek elvégzése, ha nem is lehetetlennek, de túlságosan terhesnek tűnhet. Ilyenkor hajlamosak vagyunk arra, hogy a szőnyeg alá söpörjük a problémát és tovább lépjünk. Ez a fajta hozzáállás azonban hosszabb...
Csapattagból főnök: így birkózz meg a kihívással
„Segítség, csapattagból vezető lettem!” - talán ez a téma a leggyakoribb, amit a középvezetőktől szoktunk hallani. Sokan ugyanis nem tudják, hogyan is birkózzanak meg a felelősséggel és a kihívással, ami ilyen módon egyik napról a másikra a nyakukba szakad. Nem kell...
A nyaralás során is sikeres üzlet? Így menj szabadságra vezetőként!
Vezetőként az élet nem mindig habostorta. Az egész céget kézben kell tartanod, instruálnod kell a beosztottak munkáját és a legapróbb részletekre is oda kell figyelned. Ha azonban nem lazítasz egy évben legalább 1-2 hetet, a stressz a nyakadra ülhet, ami idővel a Te...
Így adj megfelelő priorizálási itinert
A mindennapos munka során gyakran találjuk magunkat olyan szituációkban, amikor dönteni kell. Ez sokszor komoly stresszhelyzetet idézhet elő. Ezért fontos, hogy megfelelő döntési itinereket adjunk a kollégáknak, melyek megmutatják a helyes irányt. De mit jelent egész...
A kollégák nem tárgyi eszközök
Sok szervezetfejlesztési és vezetőfejlesztési módszertan esetében tapasztalható, hogy a kollégákat egyfajta tárgyi erőforrásnak tekinti, tárgyként kezeli őket. Olyan eszközként, amelyek különböző tulajdonságokkal bírnak, ennek köszönhetően igény szerint állíthatók...
A hatékony számonkérés első lépése: légy tisztában az elvárásaiddal
Rengeteg vezető tanácstalan azzal kapcsolatban, hogy hogyan kérje számon az embereit. Ennek legfőbb oka pedig általában az, hogy önmaga sincs tisztában a saját elvárásaival. Éppen ezért most megmutatjuk neked azt, hogy mi a hatékony számonkérés legelső lépése, és...
Miért veszélyes az autokrata vezetés?
Kit nevezünk autokrata vezetőnek, mik az autokrata vezetési stílus legfőbb ismertetőjegyei, és hogyan kerülhetjük el azt, hogy mi magunk is autokrata vezetővé váljunk? Ebben a bejegyzésben ezekre a kérdésekre mutatjuk meg a választ, és megtudhatod azt, miért nem...