Rengetegszer hallhattuk már, hogy a produktivitás növelése érdekében lényegesek a statisztikák. A megfelelő adatokhoz pedig csak akkor juthatunk hozzá, ha ismerjük a megfelelő mérőszámokat.
De milyenek valójában a jó mérőszámok és hogyan alakíthatjuk ki őket vezetőként? Ebben a bejegyzésben ezt a témát járjuk körbe, és megmutatjuk, miért fontos egy szervezet életében a megfelelő mérőszámok használata.
A teljesítményközpontú mérőszámok feladata: a munka értékelése
Alapvetően elmondható, hogy ha mérőszámokról beszélünk, több dologra gondolhatunk. Először is azokra a teljesítménymutatókra, melyek főként a teljesítményre, a gazdaságosságra vonatkoznak. Ezeket másnéven KPI-oknak (Key Performance Indicators) nevezünk. Ilyen mérőszám például az árbevétel vagy a nyereségesség is. Az ilyen módon keletkezett adatokat általában adott időszakonként (például negyedévente) kell kiértékelnünk.
Ilyen módon megkaphatjuk azt, hogy egy adott részleg az adott időszakban milyen módon teljesített, milyen mérőszámokat produkált. A teljesítményközpontú mérőszámok feladata tehát, hogy az elmúlt dolgok értékelését segítsék és egyfajta bizonyítványként szolgáljanak.
Nemcsak a teljesítmény a fontos: lássunk tovább a mánál!
A teljesítményközpontú mérőszámok rendkívül fontosak, azonban, ha vezetőként kizárólag az értékelésükkel foglalkozunk, könnyen tévútra vezethet. Ha a mérőszámokat egyfajta bizonyítványként alkalmazzuk, abban az esetben folyamatosan a múltba tekintünk, ahelyett, hogy a jövőt építenénk.
Fontos persze, hogy az adott időszakban befektetett munkát felmérjük és értékeljük. Azonban az is, hogy a tapasztalatok alapján megvizsgáljuk a jövőbeli lehetőségeket. Hogy meghozzuk a szükséges változtatási és támogatási lépéseket. Ennek érdekében pedig lényeges, hogy más jellegű mérőszámokkal is megtanuljunk dolgozni.
Extra vezetői támogatás
Vezetőként szeretnél többet is tudni a témáról, illetve további segítséget, szakmai kérdéseidre pedig konkrét gyakorlatias válaszokat kapni? Bővítenéd eszköztáradat és szakmai kapcsolataidat? Csatlakozz a TeamGuide Vezetői Akadémiához!
Az úgynevezett sikerokozó tevékenységek azok, amelyek előrefelé mutatnak. Amelyeknek a megfelelő mennyiségű és minőségű elvégzése garantálja a sikert.
Vegyünk egy egyszerű példát: ha egy értékesítőnek az elvárások szerint egy hónapban 60 helyre kell elmennie tárgyalni, érdemes az eredményeket hetente ellenőrizni. Ha azt látjuk, hogy az adott értékesítő az első héten sikertelen, vizsgáljuk meg, mi lehet ennek az oka. Az ilyen módon szerzett információ segít abban, hogy a kollégákat kontrolláljuk, támogassuk, és ne a negyedév végén szembesüljünk a kudarccal, hanem időben a visszájára tudjuk fordítani a sikertelenséget.
Vezetőként tehát a legfontosabb dolog, hogy ne a múltba, sokkal inkább a jövőbe tekintve gondolkodjunk. Ilyen módon menet közben is visszajelzéseket adhatunk a kollégáknak és képesek leszünk biztosítani azt, hogy a mindig megfelelő teljesítményt nyújtsanak, a vállalat pedig folyamatosan fejlődőképes, virágzó és sikeres legyen.
Szóval, milyen is a jó mérőszám?
Összességében elmondható, hogy a jó mérőszám a vezető számára hasznos információkkal szolgál. Olyanokkal, amelyek előrevetítik a sikerességet és segítenek abban, hogy vezetőként időben beavatkozhassunk, és a nem megfelelően működő folyamatokat a helyükre tegyük.
Ezek az úgynevezett vezetői fókuszú mérőszámok, amelyek segítségünkre lesznek abban, hogy egy egyszerű, teljesítményalapú „bizonyítványosztás” helyett aktívan segíthesd, motiválhasd és kontrollálhasd a kollégákat a mindennapos munkafolyamatok elvégzésében.
Olvass bele a könyvembe: A motivált munkatárs létezik