fbpx

Az együttműködés az üzleti életben az egyik legfontosabb képesség. Napról napra előfordul, hogy olyan üzleti partnerekkel vagy épp munkatársakkal kell együtt dolgoznunk, akikkel nehezen jövünk ki, azonban a siker érdekében ezekkel a helyzetekkel meg kell birkóznunk. Hogy hogyan?

Ebben a bejegyzésben hoztunk néhány tippet, melyek segítenek abban, hogy hatékonyabban alkalmazkodhassunk mások eltérő személyiségéhez, együttműködésünk pedig képes legyen bármilyen projektet sikerre vinni.

 

Tanuld meg, hogy az emberek nem egyformák

Sok vezető gondolja úgy, hogy az ő álláspontja tévedhetetlen. Az igazság azonban az, hogy minden ember más. Máshogy élünk, máshogy gondolkodunk, eltérő dolgok vannak ránk hatással. Ez pedig azt jelenti, hogy sokszor egy probléma megoldásáról is másképp gondolkodunk. Az azonban, ha valaki a miénktől eltérő álláspontot képvisel, egyáltalán nem azt jelenti, hogy ne lehetne igaza.

Sokszor a siker felé több út is vezet, melyek közül némelyik egyszerűbb, némelyik rögösebb lehet. Érdemes tehát minden esetben meghallgatnod másokat és odafigyelned a véleményükre. Lehetséges ugyanis, hogy egy, a tiédtől merőben eltérő álláspont olyan meglátásokat hordoz magában, mely a te ötleteddel együtt képes lehet magasabb szintre emelni és sikerre vinni a legreménytelenebbnek tűnő projekteket is.

 

Ismerd meg a partnereidet, dolgozóidat

Ha szeretnéd jobban megismerni az üzleti partnereidet, alkalmazottjaidat vagy épp vetélytársaidat, ez nem lehetetlen feladat. Fontos azonban, hogy ne merev személyiségtípusok megtestesítőiként tekints rájuk, hiszen minden ember más.

Másképp gondolkodunk és másképp cselekszünk bizonyos szituációkban. Máshogy teljesítünk egy hétköznapi helyzetben és máshogy nyomás alatt. Ez azt jelenti, hogy az emberek állapota jelentősen befolyásolja a viselkedésüket és azt, hogy milyen formában, milyen mértékben tudunk együttműködni velük.

Fontos tehát, hogy igyekezz minél jobban megismerni partnereidet és alkalmazottjaidat. Figyelj oda rájuk, hallgasd meg őket, és a döntések meghozatala előtt vedd figyelembe a véleményüket. Kérdezd meg, hogy miről mit gondolnak, mi okoz nekik nehézséget, mi megy könnyen a mindennapos munka során. A hatékony kommunikáció ugyanis egymás megismerésének, ezáltal pedig a hatékony együttműködésnek az elengedhetetlen, kulcsfontosságú eleme.

Vezetőként tehát fontos, hogy jól ismerd a téged körülvevő embereket. Tisztában légy az erősségeikkel és gyengeségeikkel, és tartsd is tiszteletben azokat. Ha a fontos üzleti kapcsolatokat ezek tükrében építed, sokkal könnyeb dolgod lesz, hiszen nagyobb hatékonysággal mérheted fel azt, hogy egy adott kommunikációs stratégia milyen hatékonysággal működhet partnereidnél.

(Ehhez ajánlom a TeamGuide vezetői viselkedéselemzést, mely személyre szabottan mutat tükröt a vezetői szerepedre vonatkozólag!)

 

Ismerd meg saját erősségeidet és tartsd tiszteletben másokét

Végül, de nem utolsósorban fontos, hogy ne csak másokat, de mindenekelőtt magadat is ismerd. Amennyiben ugyanis tisztában vagy saját adottságaiddal, könnyebben találhatod meg azokat, akikkel kiegészítitek egymást.

Sokszor az ellentétes személyiségjegyek remekül kiegészítik egymást, és képesek lehetnek sikerre vinni egy olyan projektet is, melyre sokan mások már az első lépések megtétele előtt keresztet vetettek volna. Egy igazán jó vezető azonban képes felismerni azokat a gyengepontokat és erősségeket is, amelyek mentén a kialakítható a hatékony együttműködés, és a legreménytelenebbnek tűnő projekt is sikerekben gazdagon zárulhat.

Olvass bele a könyvembe: A motivált munkatárs létezik

Csatlakozz a TeamGuide Vezetői Clubhoz!

A TeamGuide Vezetői Club közösséget teremt olyan vezetők számára, akik emberközpontú módon gondolkodnak a csapatukról, és akiknek fontos, hogy a beosztottaikkal bizalmi együttműködést alakítsanak ki. A csoporttal az a célunk, hogy felületet teremtsünk a tapasztalatok megosztására, vezetéspszichológiai tudást adjunk át a tagok fejlődéséhez, és persze kapcsolatteremtési lehetőséget biztosítsunk.