fbpx

A változás sohasem egyszerű, különösen abban az esetben nem, ha egy egész szervezetet érint. Ettől függetlenül azonban sokszor szükség van rá a sikeres működés érdekében.  Ha mást nem, ezt egész biztosan megtanultuk az elmúlt években, a világjárvány és a gazdasági válság hatására.

A változás egyrészt izgalommal, stresszel és félelemmel jár, másrészt azonban remek új lehetőségeket is tartogat. Éppen ezért példát kell mutatnod csapatodnak, és éreztetni velük, hogy bármi is történik, te velük vagy.

Most mutatunk néhány tippet azzal kapcsolatban, hogyan kezelheted vezetőként hatékonyan a változásokat, és azt, hogy hogyan vezetheted sikerre cégedet az olyan időkben, mikor minden bizonytalannak tűnik és semmi sem állandó.

 

Értsd meg a változás lényegét

A változás minden esetben valaminek a végét jelenti, de nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy egyben valaminek a kezdete is. Fontos, hogy ezt tudatosítsd magadban, valamint a csapatodban is. Hiszen lehetséges, hogy a változással bizonyos megszokott szokásoknak vége szakad, azonban mindig jön helyettük valami újabb, jobban működő dolog.

Ez rendkívül fontos annak érdekében, hogy áthidaljuk a korábbi és az új állapot közötti szakadékot. Kiváló példa lehet erre az elmúlt időszakban népszerűvé vált hibrid munkavégzés. Sokan idegenkedtek tőle, és nem gondolták, hogy az irodán kívülről is lehet hatékonyan dolgozni. Mára azonban bebizonyosodott, hogy az otthoni munkavégzés lehetősége sokszor produktívabbá teszi a munkatársakat.

 

Készülj fel az ellenállásra

Bármennyire is a szervezet érdekét szolgálják a változások, szinte minden esetben lesz olyan partner, munkatárs vagy alkalmazott, aki megpróbál ellenállni nekik. Olyanok, akiket a legjobban kidolgozott terv sem tud meggyőzni azzal kapcsolatban, hogy félelmeik alaptalanok. Ez pedig egész biztos, hogy megnehezíti majd a feladatodat.

Fontos tehát, hogy minél hamarabb felismerd az ellenállást, és megpróbáld meggyőzni azokat a dacos elemeket, akik attitűdjükkel akadályozzák a folyamat lezajlását. Ha meghallgatod őket és hitelt adsz a szavaiknak, az már önmagában is egy jó lépés, hiszen ebben az esetben érezni fogják, és ők is szerves részei a cégnek, a tervezett változások pedig nem ellenük irányulnak.

A kételyek eloszlatására jó megoldás lehet egy olyan meeting, ahol mindenki elmondhatja a véleményét a tervezett változásokról, te pedig logikus, jól alátámasztott érvekkel felvázolod azt, miért is van szüksége a szervezetnek az átalakulásra, fejlődésre.

 

Ismerd meg közelebbről a dolgozók helyzetét

A változás időszakában fontos, hogy a munkavállalók toleránsak legyenek a céggel és a vezetőséggel szemben, de legalább ennyire fontos, hogy vezetőként te is megértőbb és elfogadóbb legyél irányukba. Fontos, hogy találkozz az emberekkel és ismerd meg, mit jelent számukra a munkájuk, hogyan végzik azt minden nap, és a tervezett változások milyen változással lehetnek az életükre.

A pozitív és negatív hatásokra egyaránt gondolj, és vedd számba, mit tehetsz annak érdekében, hogy a munkavállalók képesek legyenek a lehető leghamarabb elfogadni a változásokat és alkalmazkodni azokhoz. A munkafolyamatok közelebbről történő megismerése segítségedre lesz abban, hogy támogathasd a csapatot mindenben, amiben csak szükség lehet rá a sikeres transzformáció érdekében.

Olvass bele a könyvembe: A motivált munkatárs létezik

Csatlakozz a TeamGuide Vezetői Clubhoz!

A TeamGuide Vezetői Club közösséget teremt olyan vezetők számára, akik emberközpontú módon gondolkodnak a csapatukról, és akiknek fontos, hogy a beosztottaikkal bizalmi együttműködést alakítsanak ki. A csoporttal az a célunk, hogy felületet teremtsünk a tapasztalatok megosztására, vezetéspszichológiai tudást adjunk át a tagok fejlődéséhez, és persze kapcsolatteremtési lehetőséget biztosítsunk.