A RAPID tanácsok KKV vezetőknek első részében a kulcsemberekről beszéltünk. Most jöjjön egy olyan problémakör, ami a legtöbb vezetőt érinti. Ez nem más, mint, azok a fránya számok, amikor mindent megteszünk, de a munkatársaink csak nem tudják hozni az elvárt eredményeket.
Teljesítménnyel kapcsolatos dilemmák
Főként az olyan cégek esetében gyakori jelenség ez, ahol az alkalmazottak teljesítménye számszerűsíthető, például hogy hány darab terméket értékesítettek az adott hónapban. Minden vezetőnek megvannak ezt illetően az elképzelései, elvárásai, és gyakran előfordul, hogy a számok elmaradnak ezektől. Legtöbbször azt tapasztaljuk, hogy ilyenkor a vezető értetlenül áll a helyzet előtt, hiszen ő mindent megtett: motiválta a beosztottjait pénzzel, jutalékkal, elküldte őket továbbképzésekre, mégsem javultak az eredmények.
Ha Te is ezzel a dilemmával szembesülsz, azt javasoljuk, előbb nézz magadba, és tanulmányozd át az elvárásaidat. Valóban reális célokat tűztél ki a kollégáid elé? Valóban a megfelelő motivációs eszközt választottad? Lehet, hogy a probléma forrását nem a munkatársakban kell keresni, bár tudjuk, hogy ezt nagyon nehéz belátni.
Tudni akarod hogyan tedd elkötelezetté és motiválttá a munkatársaidat?
Ha igen akkor csináld végig a BEOSZTOTTBÓL SZÖVETSÉGES – KKV vezetői szemléletformálást! Ismerj meg vezetéspszichológiai eszközöket, hogy jobbá válj abban, hogy hogyan alakítsd ki munkatársaid elkötelezettségét, hogyan tartsd fenn motivációjukat és hogyan építs ki bizalmi kapcsolatot velük.
Olvass bele legújabb könyvembe: A motivált munkatárs létezik


Csatlakozz a TeamGuide Vezetői Clubhoz!
További cikkek a témában:
Hogyan motiváld a munkatársakat?
Egy motivált alkalmazott maga az álom, hiszen elkötelezettebb, produktívabb, ritkábban jelent beteget és pozitív benyomást kelt az egész cégről. Biztosan nem ez az első alkalom, amikor a motiváció fontosságáról hallasz, ezért most itt az ideje, hogy gyakorlatba is...
Mi egy vezető fő feladata?
Vezetőként talán te is érezted már úgy, hogy a feladatok megszámlálhatatlan mennyisége zúdul rád és nem is látod, hol a vége. Kifejezetten nehéz minden szituációban „jó vezetőként” dönteni és megfelelően priorizálni a teendőket. Elképzelhető, hogy benned is él egy kép...
Hogyan jelezd vissza a kollegáknak, ha valami nem OK
Cégvezetőként nem csupán a nagy volumenű beruházásokról és a nehéz döntésekről kell határoznod, de a mindennapos apróságnak tűnő, ám annál fontosabb feladatokkal is szembe kell nézned. Éppen ilyen helyzet az is, amikor el kell mondanod egy alkalmazottnak, hogy valami...
Megköszönöd vagy megdicséred?
Gondoltad volna, hogy vezetőként és természetesen magánemberként is hatalmas különbség van a között, hogy megköszönsz és a között, hogy megdicsérsz valakit vagy valamit? Az internet tele van különböző önfejlesztő oldalakkal, ahol gyakran olvasható, hogy főnökként...
Hogyan lehetsz követendő példa a csapatod számára?
Ha a helyzet úgy kívánja, bárkiből lehet vezető. Kevesen válnak azonban olyan vezetővé, akire felnéznek az emberek. Akit saját csapata vagy akár a szervezet egésze követendő példaként emleget. És hogy mire van szükség ahhoz, hogy ezt elérhesd? A karizmatikus...
Így lehetsz jó vezető változás idején is
A változás sohasem egyszerű, különösen abban az esetben nem, ha egy egész szervezetet érint. Ettől függetlenül azonban sokszor szükség van rá a sikeres működés érdekében. Ha mást nem, ezt egész biztosan megtanultuk az elmúlt években, a világjárvány és a gazdasági...
Hogyan fordíthatod vezetőként előnyödre a kudarcot?
Sokan gondolják úgy, hogy egy tökéletes vezető sosem hibázik. Ez azonban tévedés, hiszen mindannyian emberek vagyunk. És ahogyan a mondás tartja, tévedni emberi dolog. Ez azt jelenti, hogy időről időre még a legjobbak is követnek el hibákat. A különbség a jó és a...
Hogyan segít a függetlenség a vezetői pozíció erősítésében?
A függetlenség olyan dolog, mely a legtöbb ember számára fontos. Különösen nagy jelentőséggel bír a vezetők életében, hiszen egy vállalatot csak akkor irányíthat valaki igazán jól, ha képes autonóm döntéseket hozni. Ebben a cikkünkben megmutatjuk azt, hogy miért...
Így tesz jobb vezetővé az aktív hallgatás képessége
Sokan úgy gondolják, hogy a hallgatás egyet jelent azzal, hogy nem beszélünk. Hogy egy társalgás során mi vagyunk az inaktív fél. Ennél azonban sokkal többet jelent abban az esetben, ha szeretnénk, hogy egy diskurzus valóban célravezető és eredményes legyen. Ebben a...
A köszönet ereje: hogyan adjunk pozitív visszajelzést munkavállalóinknak?
A pozitív visszajelzés a jól működő munkakörnyezet alapja. Segít megalapozni a bizalmat a dolgozók és a vezetőség között, hozzájárul a munkavállalói lojalitás megszilárdításához, és növeli az elégedettség érzését. Az elismerés és a köszönet azonban abban az esetben...