7 leggyakoribb kommunikációs baklövés, amit NE kövess el!

Ahogy mondani szokták, minden a kommunikáción múlik!
De vajon a megszokott szófordulataink azt a hatást érik el, amit szeretnénk?
Az alábbiakban összeszedtünk néhány klasszikus kommunikációs hibát, amit NE kövess el!

Hallod, amit mondok? – Szelektív hallás

Biztos találkoztál olyan emberrel, akivel „beszélgetve” azt érezted, hogy teljesen mindegy, mit mondasz, hogyan reagálsz, ő csak mondja, mondja és mondja tovább a saját eszmefuttatását. Ilyenkor az illető gyakorlatilag olyan, mintha egy rádió lenne, csak kifelé kommunikál.

Talán a közlés szó az, mi a legjobban kifejezi ezt a jelenséget. A közlés azonban nem valódi kommunikáció. A közlés során gyakorlatilag olyan információ kiáramoltatás történik, amely nincs tekintettel arra, hogy a másikban ez milyen érzéseket kelt.

Ezzel ellentétben a kommunikáció mindig kétoldalú kell, hogy legyen, azaz mondasz valamit, és meg is hallod, hogy a másik mit mond. Nyilván itt nem arra gondolok, hogy fizikailag jó-e a hallásod, hanem arra, hogy érted-e, megérted-e a másik mondatait. A közlés során ez a megértés teljesen hiányzik. Ilyenkor a „fogadó fél” személyiségtől, vérmérséklettől függően érezheti úgy, hogy hiába beszél, semmi értelme az egésznek, vagy éppen támadásba lendül és mindenáron ki akarja kényszeríteni, hogy a másik meghallja, amit mond. Az első eset jellemzően azt eredményezi, hogy a „fogadó fél” egy idő után abbahagyja a próbálkozást, hogy elmondja a véleményét, és csak bólogat valódi egyetértés nélkül. A másik esetben pedig komoly nézeteltérés, akár komoly konfliktus is kialakulhat, hiszen ekkor mindkét fél azt érzi, hogy nem hallja a másik az ő álláspontját, ezért még „hangosabban kell kiabálnia”. Az együttműködés törvényszerűségei miatt lényegében mindkét esetben komoly együttműködési és bizalmi törés alakul ki.

Figyelj arra, hogy kevesebbet közölj és többet kérdezz!

Hadd mondjam már végig! – Közbevágás

Az egyoldalú kommunikációnak egy enyhébb megjelenése, amikor valaki folyamatosan közbevág és nem hagyja, hogy végigmondjuk a gondolatainkat. Ilyenkor az illető folyamatos késztetést érez arra, hogy szinte szavanként reagáljon arra, amit mondunk. Ez a jelenség az előzőhöz hasonló módon azt az üzenetet hordozza magában, hogy „nem izgat, mit akarsz még mondani, nekem megvan erről a véleményem”. Azaz „nem akarlak megérteni, csak a saját gondolataimat akarom elmondani”. Innentől kezdve ugyanarról beszélünk, mint amikor valaki nem „hallja” a másikat.

Mindig hallgasd végig a többieket, hadd mondják el teljes egészében, amit szerettek volna! A sorozatos közbevágással teljesen lebénítod őket.

Én, én, én, én … – Énközpontúság

Egy erősen személyiségfüggő kommunikációs jelenség, amikor valaki saját magát tekinti a legfontosabb témának. Ennek két fajtáját figyeltem meg. Az egyik, amikor az illető folyamatosan önmagáról beszél teljes mértékben figyelmen kívül hagyva a másikat. A másik pedig az, amikor „csak” mindenről eszébe jut az illetőnek egy hasonló dolog, ami vele történt, amit mindenképpen el kell mesélnie abban a pillanatban.

Ezekkel az a gond, hogy egy beszélgetés során az emberek nem arra vágynak, hogy a másik öndicsőítését vagy éppen dramatizációját hallgassák ahelyett, hogy az általuk felvetett gondolatokról cserélnének véleményt. Egy idő után azt fogják érezni, hogy ők csak a hallgatóság a történetekhez, és valódi kommunikációs szerepük nincsen. Ez ismét abba a mederbe tereli a beszélgetést, hogy a kommunikáció egyoldalúvá válik.

A beszélgetések során figyelj arra, hogy ne mindig magadról beszélj és legfőképpen ne magaddal példálózz!

Ja, én nem úgy értettem! – Félreértés

Az egyik „legtrükkösebb” kommunikációs probléma a félreértés. Nem a kommunikáció formájára, a retorikai elemekre gondolok, hanem sokkal inkább arra, hogy a tartalma mindkét fél számára egyértelmű-e. Képzeld el a példa kedvéért, hogy éppen meséled valakinek, hogy sonkás szendvicset reggeliztél. Ekkor az illető fejében megjelenik egy kép egy sonkás szendvicsről. Egy dologban biztos lehetsz: annak a képnek, ami az illető fejében megjelent, nem sok köze lesz az eredeti sonkás szendvics látványához. Lehet, hogy olyan alapvető különbségek lesznek, mint hogy Te rozskenyeret fogyasztottál, ő pedig fehér zsemlére gondolt.

A példa banális, ugyanakkor jól szimbolizálja, hogy a mindennapi beszélgetések során közel sem biztos, hogy ugyanazt gondoljuk arról, ami éppen elhangzik. Képzeld el, hogy ez a beszélgetés nem a sonkás szendvicsről zajlik, hanem mondjuk a fizetésemelésed feltételeiről. Az egyik fél a legnagyobb jószándékkal kommunikál valamit a másik felé, aki egész egyszerűen félreérti azt, azaz nem „duplikálódik” a fejében az információ, hanem valamilyen szinten torzul. Ebből aztán olyan konfliktusok származhatnak, hogy a két ember nem ugyanúgy emlékszik egy megbeszélésre, vagy az írásos feljegyzés ellenére is azt érzi az egyik, hogy ő „nem úgy értette”.

Emlékezz vissza, hányszor használtad már a hétköznapokban azt, hogy „nem úgy értettem”.  A másik értette ugyan, amit mondtál, mármint értette a szavakat, de nem pontosan ugyanaz csapódott le benne. Ezek a félrecsúszások komoly egyet nem értésekhez vezetnek.

Mindig győződj meg róla, hogy biztosan értették-e, amit mondani akartál!

Ezt nem tudod? Mióta is dolgozol itt? – Cinizmus

Bemegyünk a bicikliüzletbe.
„Segíthetek valamiben?” − kérdezi az eladó.
„Biciklit szeretnék a gyereknek” − válaszoljuk.
„Nálunk nincsenek biciklik. Ezek kerékpárok” − mondja erre az eladó.

Ezen a ponton sakk-matt. Általában megszólalni sem tudunk.

A cinizmus az egyik legveszélyesebb kommunikációs elem. Azon túl, hogy negatív hatással van a másik ember érzelmeire (jellemzően dühöt ébreszt), gyakran a kommunikációt is bénítja, mert az illető nem tud rá reagálni.

A cinikus megnyilvánulások gyakran kioktatással járnak együtt. Ilyenkor az illető azt üzeni a kommunikációjával tudat alatt, hogy „én jobban tudom, te meg hülye vagy”.

Mind a kioktatás, mind pedig a cinizmus szinte azonnal együttműködési törést eredményez azáltal, hogy a kommunikációt teljesen ellehetetleníti. Gondoljunk csak bele, hogy hogyan lehetne egy-egy ilyen mondatra jól reagálni. Ha nem mondunk semmit, azzal egyfelől azt üzenjük, hogy tényleg „hülyék” vagyunk, hiszen „hallgatás beleegyezés”. Másfelől, ha óvatosan jelezzük, hogy nem értünk egyet, akkor rögtön egyet nem értés alakul ki, ami azonnal az együttműködés csökkenéséhez vezet, jellemzően azáltal, hogy vagy vita, vagy pedig kommunikációs csend alakul ki.

Az együttműködés fenntartásához mindig kerüld a kioktató, cinikus megnyilvánulásokat, még akkor is, ha erős a csábítás, mert úgy érzed, hogy tényleg „hülyékkel” vagy körbevéve!

Ha ezt nem csinálod, akkor nagy baj lesz! – Fenyegetés

A fenyegető kommunikáció rövid távon látszólag működik. Ha elég nagy a fenyegető veszély, amit kilátásba helyezel, akkor az illető megijedhet, és mivel mindenképpen el akarja kerülni a bajt, megcsinálja, amit mondasz. Hosszú távon azonban ezért súlyos árat kell fizetned. Az illető a veled való kommunikációt a félelemhez, fenyegetettség érzéséhez köti, ezért a bizalmi szintje az irányodba fokozatosan csökken, nem fog veled kommunikációt kezdeményezni. A félelem elkerülése az egyik legintenzívebb motivációs hajtóerő, így az illető mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy elkerülje. Sajnos a legtöbb esetben nem az történik, hogy felhagy azzal a viselkedéssel, ami miatt fenyegetted, hanem igyekszik úgy csinálni, hogy ne tudd meg. Az is előfordulhat, hogy titokban éppen az ellenkezőjét csinálja annak, amit kértél.

A fenyegetés helyett a kérés és a valódi érdeklődő kérdések vezethetnek eredményre.

Trehány vagy! – Címkézés

A címkézés az egyik leggyakoribb kommunikációs hiba, amit vezetőként és szülőként is sokan elkövetnek. „Rossz vagy! Lusta vagy! Buta vagy!” Az ilyen és ehhez hasonló állítások több szempontból is károsak. Az egyik, hogy ha nem ért egyet vele az illető, akire mondják, akkor csak az ellenkezés marad, mint eszköz, ami nyilvánvaló egyet nem értés, és így bizalomvesztéshez, szimpátiavesztéshez vezet.

A másik probléma ezzel kapcsolatban, hogy ha sokszor hallja az illető, akkor egy idő után elhiszi, és azt kezdi gondolni, hogy ő tényleg lusta vagy tényleg rossz. Komoly önértékelési problémák melegágya lehet, amikor valaki sokszor hallja, hogy negatívan minősítik. Gyerekeknél ez különösen veszélyes, ezért velük soha ne kommunikálj így!

Ezzel szemben a megfelelő kommunikáció az, hogy nem az illetőt címkézed, nem őt minősíted, hanem azt, amit csinált. A „rossz vagy” helyett azt mondd, hogy „ezt rosszul csináltad”, a „buta vagy” helyett azt, hogy „nagy butaságot csináltál”.

Ha ehhez hasonló témák érdekelnek, csatalakozz a PersonalGuide – Önfejlesztés Facebook csoportunkhoz:
PersonalGuide - Önfejlesztés
Zárt csoport · 135 tag
Csatlakozás a csoporthoz
PersonalGuide - ÖnfejlesztésKaszás Péter vagyok, vezetéspszichológiai szakértő, a PersonalGuide megálmodója. Tanárként végeztem, majd pedagógiai, ps...

Szeretnéd többet tudni a PersonalGuide elemzésről?

Szeretnéd tudni, hogyan fejleszthetnéd az önbizalmad?

Szeretnél konkrét iránymutatást a személyiségfejlődésed kapcsán?

Szeretnéd tudni, hogyan hat a viselkedésed másokra?

Igen, szeretném tudni!